CSH Akadémia

dori képe

Önkéntesség személyre szabva - 135 fiatal képzését indítja el a Csodás Hagyatékunk Egyesület Csongrád megyében

0 comment(s)

Fogadással egybekötött programbemutatón ismertette január 18-án Szegeden a Csodás Hagyatékunk Kulturális és Hagyományőr Egyesület idén februárban induló legújabb képzését, melyben 2 éven keresztül 135 fiatal vesz részt egy eddig még Magyarországon

Mi a benned rejlő karácsonyi varázs?

A Csodás Hagyatékunk Akadémia és a PDF Alapítvány szervezésében közösen készülődhettek az ünnepekre kicsik és nagyok Advent II. vasárnapján a Szent-Györgyi Albert Agórában. Az egyedi készítésű díszek mind termésekből és természetes alapanyagokat felhasználva készültek. Szülők, nagyszülők és gyermekek egyaránt megtalálták kreativitásukat és bontakoztatták ötleteiket a kézműves asztalt körülülve. A közös játékokban pedig a Fény születésének természeti és hagyományokhoz illeszkedő jelentőségéről tanultak a résztvevők. Sorra próbálgatták a kvíz, a labirintus, és a puzzle kihívásait.

Varázsoljunk együtt!

December 5-én a PDF Állat-és környezetvédelmi Alapítvány VarázsVilág csapata, valamint a Csodás Hagyatékunk Akadémia közösen jelent meg a SZTE ALMA MATER által szervezett Alma Mater Mikulás ünnepségén, a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (rövidítve: TIK).

A PDF Alapítvány és a Csodás Hagyatékunk Akadémia kitelepülésehárom helyszínen várta a TIK-be érkező, közel 200 gyermeket ismeretterjesztő-, és fejlesztőjátékokkal, izgalmas ünnepi előkészülettel, karácsonyi arcfestéssel.

Oldalak