Önkéntesség személyre szabva - 135 fiatal képzését indítja el a Csodás Hagyatékunk Egyesület Csongrád megyében

dori képe
0 comment(s)

Fogadással egybekötött programbemutatón ismertette január 18-án Szegeden a Csodás Hagyatékunk Kulturális és Hagyományőr Egyesület idén februárban induló legújabb képzését, melyben 2 éven keresztül 135 fiatal vesz részt egy eddig még Magyarországon sehol meg nem valósult formában.

Az évtizedes múltú, közhasznú tevékenységéről ismert szervezet a Csodás Hagyatékunk Akadémia keretein belül idén azoknak a Csongrád megyei 18 és 22 év közöttieknek indít díjmentes képzést Szegeden és Csongrád megye járásközpontjaiban, akik már rendelkeznek középfokú végzettséggel, de jelenleg nincs tanulói jogviszonyuk és bejelentett állásuk vagy a passziváltatott felsőfokú képzésben levők.

Hajnal Gyöngyi, a projekt szakmai vezetője elmondta, hogy a 2 éves program olyan potenciálokat ad a fiataloknak, amelyet röviden és gyorsan, akár a következő felvételiig beteljesíthetnek, illetve akár a nyelvi képzés vagy B kategóriás jogosítvány megszerzésével hatékony eszközöket kapnak a kezükbe egy mindenki által vágyott sikeres karrier elindításához. Ennek része egy 8 modulból álló elméleti alapképzés, amely bevezet a társadalmi felelősségvállalás és a civil szféra világába, többek között gazdasági, pénzügyi, jogi és management kurzusok segítségével. A tanulók a gyakorlati képzés részeként egy 100 órás angol nyelvi képzést teljesíthetnek, vagy B kategóriás jogosítványt szerezhetnek. Mindezeken felül motoros kishajóvezetői felkészítésben is részt vesznek valamint vízi jártassági vizsgát is tesznek. A fiatalok a megtanult elméleti tudást önkéntes munkán alapuló gyakorlati képzésben alkalmazhatják, így egy pozitív jövőbe néző attitűddel indulhatnak el az életben. A képzés célja tehát, hogy a résztvevők meglássák a civilségben és az önkéntességben rejlő gazdasági és társadalmi lehetőségeket. Továbbá a diákok értsék meg, hogy mi a civil kurázsi, ami ténylegesen hasznos a közösség- és az önépítésben, így kapva átfogó felkészítést az életre.

Az EFOP-1.3.8-17 kódszámú "Önkéntesség személyre szabva - Csodás Hagyatékunk Akadémia - Természeti alapú közösségfejlesztés az önkéntesség útján" című projekt a Széchenyi 2020 kormányprogram keretén belül valósul meg. A program támogatója a Csongrád Megyei Közgyűlés, melynek képviseletében Kakas Béla elnök is részt vett a sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a képzés értékesíthető tudást ad át a fiataloknak. A program nagy előnye, hogy a civil együttgondolkodás és a társadalmi érzékenységnek a jeleit úgy adja át, hogy nem belesulykolva, hanem élettérbe helyezve kapnak értéket a résztvevők. Továbbá megtanulják, hogy milyen önkéntes alapon adni és utána viszontkapni. Ezek alapján nem volt kérdés, hogy a Megyei

Önkormányzat támogatja a projektet, ennek a 60 településre való eljuttatásában illetve a társadalmasítás szerepvállalásában fog elsődlegesen szerepet vállalni.

A program első turnusa (amely fél éves) február 12-én indul, melyről részletes tájékoztatást január 26-án 15 órától a Somogyi könyvtárban kaphatnak az érdeklődők a Csodás Hagyatékunk Egyesület karrier napján. Ugyanitt már a jelentkezést is le lehet adni. Az érettségi előtt állókat is szívesen látják, ugyanis a következő tanévekben is indulnak csoportok.

A Csodás Hagyatékunk Akadémia további ingyenes eseményeiről, képzéseiről weboldalukon (akademia.csodashagyatekunk.hu) és közösségi oldalukon (www.facebook.com/cshakademia) is tájékozódhatnak.